- Várj, várj. Akkor most tisztázzuk: te akkor rabszolgaszerződést kötöttél egy olyan külföldivel, akit nem is ismersz?

Egy hagyományos filmezős este Viktornál általában jó zsíros sajtos pizzából állt, és ha szerencsénk volt, akkor egy üveg olcsó vörösbort is hozzácsaptunk. A film pedig természetesen valami teljesen értelmetlen indie film az ő ízlésének megfelelően, vagy valami csöpögős, nyálas romantikus film, amitől az összes hetero pasi falra mászna. Pontosan ezért is voltam hálás, hogy Victor az életem része. A vidám csajos csevegések és a mély beszélgetések is jobbak voltak egy meleg pasival. De a ma este más volt, ugyanis meghoztam a nehéz döntést, hogy elmondom neki az esetemet az undorítóan gazdag Mr. Arrogánssal.

- Nem rabszolgaság. – sóhajtottam, nagyot kortyolva a borospoharamból. – Tulajdonképpen csak szolgáló vagyok.
- Oh, kérlek. – forgatta a szemeit. – Bevásárolsz neki, az egyneműjét tisztítod… A kezeiddel hozzáértél a száraz gecijéhez, Anna! A rabszolgája vagy, ember! A gecijéhez…
Ahogy végigfutott az agyamban a gondolat, egyből félrenyeltem. Köhögni kezdtem, egy kortyot pedig vissza is köptem a pohárba.
- Kérlek! – mondtam végül, a poharat pedig lassan az asztalra raktam. – Kérlek, Vic, ne emlékeztess rá. Jézus Krisztus.

- Oké, oké. – nevetett egy kicsit, belekortyolva a saját poharába. – Akkor kibaszott jó pasinak kell lennie édesem, hogy ennyi mindent megteszel érte.
- Nem az. – mondtam egyből, élesen. – Egyáltalán nem néz ki jól.
- Nem?
A homlokom ráncoltam, majd egy pillanat múlva már hevesen ráztam a fejem.
- Nem.
- Ez nem hangzik túl meggyőzőnek szívem. – vigyorgott Vic.

Éreztem, hogy az arcom elvörösödik, ezért gyorsan megragadtam a poharam, és jó nagyot kortyoltam. Kicsit grimaszoltam nyelés közben, ahogy a langyos bor kesernyés ízét megéreztem.

Tom nem nézett ki jól – olyan volt, mint valami bizarr rapper, egy német fiú testébe zárva, és undorító volt! A szemei szimpla és unalmas barnák voltak, olyan tipikus formával, és ott volt az a szörnyen gusztustalan piercing is a vastag alsóajkában, ráadásul az állkapcsa sem volt olyan férfias…

Felnyögtem. Még magamat sem nagyon tudtam meggyőzni.

Victor elmosolyodott, és újabb falat hideg pizzát tömött a fogai közé. Rágás közben előre-hátra mozgatta a fejét.

- Anna szerelmeees! - énekelte halkan.

Meggyötörve dőltem hátra a párnák közé.

Lehetetlen…

Másnap még mindig nem jött semmi Tomtól. Már 3 napja nem hívott, nem írt, még a hangpostám is ellenőriztem, hátha hagyott valami dühös üzenetet – de semmi. Annyira azért nem okozott ez persze problémát, éltem tovább az életem. Bementem az óráimra, a köztük lévő szünetekben kávéztam, szendvicset ettem, könyvtárba mentem, összefutottam Victorral fánkot enni és cidert inni…

Nagyjából 5 óra felé döntöttem úgy, hogy ideje már hazamennem. Már kezdett sötétedni, és tudtam, hogy a hideg októberi levegő csak rosszabb lesz ahogy a nap egyre lejjebb megy – nem is tévedtem. Kész szenvedés volt a 15 perces sétám hazafelé. A szemeim végig könnyeztek, ahogy az emberek között keringőztem a járdán, és kétségbeesetten siettem az otthon melege felé. Semmi mást nem akartam, csak végre begubózni a takaróm alá egy forrócsokival, és valami filmet nézni. Nagyon ki voltam merülve, a hideg levegő pedig még jobban lebénított.

A lépcsőházban szinte futottam fel a lépcsőn, végig a folyosón. Tudtam, hogy Paige otthon van, ezért el sem kezdtem keresni a kulcsomat, csak kinyitottam az ajtót, és bementem. A szemeim lehunytam, és majdnem fel is nyögtem a boldogságtól, amikor megéreztem a bent lévő meleget. Olyan jó érzés volt. Az illatok is kellemesek voltak. Kinyitottam a szemem, és nagyot szippantottam a levegőbe. Úgy tűnt, Paige sütött, ugyanis édes csoki illatot éreztem magam körül.

Ledobtam a táskámat és a dzsekimet az egyik asztalra. Nyújtózkodtam is kicsit, miközben lerúgtam a cipőmet, majd elindultam a nappali irányába. Ahogy közeledtem, egyre jobban éreztem a konyhából áradó illatokat, amitől összefutott a nyál a számban. Már nyitottam a szám, hogy megszólítsam Paige-t, de egyből be is csuktam, amikor észrevettem, hogy valaki ott ül a kanapén.

Barna szemek meredtek az enyémbe. Sötét, buggyos nadrág fedte a lábait, amit lustán elnyújtott. Egy sötét kendőt láttam egy fekete sapka alatt. A piercingje csillogott. Oh, Jézus. Tom Kaulitz az én nappalimban, az én kanapémon ült, miután nem is keresett 3 napon át. És tudtam, hogy  nem hozzám jött. Nem. Azért volt itt, hogy az én gyönyörű, tökéletes, nőies lakótársammal találkozzon, akinek „jó mellei” és „jó segge” volt. Betegnek éreztem magam. A mellkasomban nagy nyomást éreztem, a légzésem is elnehezült. Tom Paige miatt volt itt.

- Kérsz bele… - jelent meg Paige, és meg is állt a mondatában, amikor látta, hogy én is ott vagyok. – Oh, Anna! Itthon vagy! Emlékszel Tomra, ugye? – mosolygott rám.
Egy hosszú pillanaton át bámultam rá, ő pedig rám. A sötét tekintete szinte átszúrta a testem, de most először nem éreztem se gyűlöletet, se dühöt. Bólintottam hát, majd elkaptam a szemem.
- Igen, azt hiszem.
Paige mosolygott. Az ajkai rózsaszínen csillogtak, tudtam, hogy a konyhában csípte ki magát. Tudtam.
- Csokis sütit sütök. Tom azt mondta az a kedvence.
Szárazan, harsányan felnevettem, oldalról felé pillantva. Tom nem nézett rám, lefelé bámult, az arcán pedig halvány rózsaszín árnyalat jelent meg. Paige-re visszanézve elmosolyodtam.
- Az övébe rakj jó nagy darab csokikat! – mondtam a lánynak. A szemem sarkából láttam, ahogy Tom összeszorítja az állkapcsát.
- Természetesen! Csokiból sosem elég! – olvadozott Paige, közben pedig odakacsintott a fonott-hajú férfi irányába.Tipikus Paige stílusban vigyorgott, és próbált flörtölni a férfival, aki pedig egy nagyon, nagyon erőltetett mosolyt küldött felé. Paige nagyot sóhajtott, majd visszafordult felém.
- Elég későn jöttél.
- A társadalomtudományi projektemen dolgoztam.
- Azt hittem azt már befejezted. Valamikor múlt héten, vagy nem tudom…
Bólintottam.
- Igen, de kicsit javítgattam. Nem volt elég jó.
Megálltam, és Tom szemeibe néztem.
- Elég szánalmas előadás lett volna.

Elkerekedtek a szemei, de ezt csak én vettem észre. Paige csak nevetgélt tovább, mint egy kis idióta, aztán mondott valamit arról, hogy befejezi a sütit. Én persze nem akartam ott maradni egyedül a szobában, a leghitványabb férfival, akit valaha ismertem, ezért szó nélkül sarkon fordultam, és elindultam a szobám irányába.

Ahogy kinyitottam az ajtót, és beléptem, hirtelen megálltam.

Lenéztem, és egy az enyémnél jóval nagyobb kezet láttam, ahogy erősen fogta a felkarom. Felnéztem, és a barna szemeivel találkoztam, amik most jóval lágyabbak voltak, mint amire számítottam. A gyomrom egyből remegni kezdett, ahogy megéreztem a kicsit érdes kezét a bőrömön, de nem foglalkoztam vele.

- Segíthetek? – kérdeztem szárazan.
- Én nem… nem miatta vagyok itt. – mondta halkan, szinte suttogva. – Én… én azért jöttem, hogy veled beszéljek, csak… elfelejtettem, hogy...
- Hogy Paige is itt él? – vágtam közbe élesen. – Oh, oké, nem mintha megadta volna a számát nagyjából egy hete, vagy valami. Oké.
- Befognád? – szisszent fel, a szemöldöke pedig összehúzódott. – Csak… csak fogd be, és hallgass meg!
- Elengednéd a karomat? – vágtam vissza, az ujjai felé nézve, amik még mindig a karom körül voltak. Hidegen elmosolyodtam. – Nem szeretnélek beszennyezni.
Összeszorította a száját, majd egy kis idő múlva elengedte a karomat. Kicsit furcsa érzés volt utána, mintha a bőröm zsibbadt volna, vagy valami, de erre sem figyeltem.
- Azt hittem meghaltál. – mondtam szórakozottan, nekidőlve az ajtófélfának. – Álmodozni még csak lehet.
A megszokott gúnyos mosoly megjelent az ajkain.
- Nem voltam a városban.
- Tehát a szerződésünknek még nincs vége. – feleltem laposan.
- Azért jöttem, hogy beszéljünk.
- Miről kell beszélnünk?
- Én csak, én…
- Nem érdekel. – vágtam közbe, majd megfordultam, és bementem a szobába. – Jó étvágyat a csokis sütidhez.

Éreztem, hogy a keze ismét a karom körül van, ezúttal nem messze a derekamtól. Megfordultam, és azzal szembesültem, hogy összeszűkült szemmel, mérges tekintettel bámul rám, szinte villámokat szórva, és a levegőt is gyorsabban vette. Így, hogy ilyen közel volt hozzám, hirtelen szembesültem vele, hogy mennyivel magasabb nálam.

- Hagyd abba. – szólt rám keményen, végig a szemembe nézve. – Csak kibaszottul hagyd abba.
- Mit hagyjak abba, Tom? – válaszoltam jeges tekintettel. – Ne legyek bunkó? Ezt akartad mondani?
Az ujjaira irányítottam a tekintettem, amik már szinte hozzá értek az enyémhez, én pedig egyből eltéptem a kezemet.
- Ne érj hozzám!
Gyorsan pislogott.
- Parancsolsz?
- Kibaszottul gyűlöllek. – mondtam az összeszorított fogaim között. Nehéz volt lejjebb venni a hangerőt, és nem üvölteni vele. – Azt kívánom, bár soha nem találkoztunk volna. Pokollá teszed az életem, aztán most itt állsz és elvárod hogy kedves legyek veled? – itt egy kicsit felnevettem, majd legyintettem. – Neked elment az eszed.
- Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. – kiáltott fel agresszívan, majd egyik karjával a falnak támaszkodott. A mellkasa olyan közel volt hozzám, hogy éreztem a parfümöt, ami a ruhájára volt fújva. – Azért jöttem, hogy kibaszott bocsánatot kérjek azért amit múltkor mondtam, de nem, neked ilyen kibaszott kurvaként kell viselkedned minden miatt. – az állkapcsát összeszorította, és kifújta a levegőt az orrán át. – Még csak nem is hozzá jöttem. – mondta ezúttal sokkal lágyabban. – De ő nyitott ajtót, és… és…
- Csak várd meg, amíg elmegyek, mielőtt megbaszod. – vágtam közbe hidegen, és készültem becsapni az ajtót előtte. – És takaríts fel magad után.

Aztán hirtelen megragadta a vállamat, erősen megszorította, és kirántott a szobából, megpörgetett, és a falnak nyomott, a testét az enyémhez préselve.

- Ne viselkedj úgy, mintha ismernél. – zihálta elfojtott hangon, közel az arcomhoz. – Nem ismersz.
- Igazad van. – feleltem, halkan. – Nem ismerlek. Nem… Nem is akarlak soha megismerni.

Mindketten csendben voltunk, egymás szemébe bámultunk. A szívem kalapált a mellkasomban, és a gyomrom kavargott, de nem voltam benne biztos, hogy valóban hányingertől. Semmit nem lehetett hallani, csak a lélegzetvételünket, és láttam, mennyivel nagyobb nálam. Éreztem, hogy a keze még mindig a vállamat szorítja, éreztem a nyakából áradó férfias illatát, és fahéjat azonosítottam be a leheletében…

- Tom?

Egy pillanat alatt eltávolodott tőlem Paige hangjának hallatán. A tekintete, ami most jóval lágyabb volt, mint előtte, egy pillanatig még az enyémmel találkozott, mielőtt megfordult, és visszament a nappaliba.

Én pedig ott maradtam a falnak dőlve, remegő lábakkal, tátott szájjal.

Mi a franc történt?